Egyedülálló továbbképzés trénereknek!

Legyél mestertréner!

 

40 órás továbbképzés

E-001755/2018/D009 (Tréneri kompetenciák fejlesztése – emelt szintű készségek)

 

Változtass az életeden 2019-ben!
Segítünk megtenni az első lépéseket a sikereid felé!

Ha szeretnél egy igazán szenvedélyes, szabad és alkotó szakmát, ahol hasznos tudást adhatsz át másoknak, úgy, hogy közben Te is mindig fejlődsz, akkor LEGYÉL TRÉNER!

Ha már tanítasz, trénerkedsz, és még mindig szeretnél új módszereket, tréningelemeket, gyakorlatokat és játékokat tanulni, hogy színesítsd a palettádat vagy csak egy nyitott, jó hangulatú, támogató közegben szeretnél gyakorolni, töltődni és alkotni ezért, hogy végre Te is kapj figyelmet és hatékony visszajelzést – akkor LEGYÉL MESTERTRÉNER!

 
“Ha egy évre tervezel, ültess rizst;
ha húsz évre tervezel, ültess fákat;
ha a következő generációknak tervezel, tanítsd az embereket.”
(Kínai közmondás)

Müller Péter szerint „másokkal lenni ugyanis feladat. Nemcsak öröm – de nagy munka is. Figyelni, alkalmazkodni, kifelé fordulni, odaadni…”
A trénereknek és coach-oknak, és minden segítő-támogató szakmában dolgozónak különösen nagy szüksége van az én-időre, amikor ő saját maga van a középpontban, önmagára, a saját szükségleteire figyel, a saját jól-létére, fejlődésére vagy pihenésére koncentrál.
Ehhez adunk mi támogatást egy különleges tréner-továbbképzés keretében!
 

Ha úgy érzed, hogy

  • Már eddig is sokat tanultál trénerként, de még szívesen kiegészítenéd a palettádat új módszertani vagy tréningtechnikai elemekkel …
  • Még kezdő vagy, és szívesen gyakorolnál még egy biztonságos közegben, hogy magabiztosabb legyél…
  • Az eddigi tréneri utad során belebotlottál néhány olyan dilemmába (pl. résztvevők közti konfliktusok, normákat megszegő hallgatók, az etikus tréneri viselkedést sértő megrendelői kérések, stb.), amelyeket szívesen megbeszélnél más gyakorló trénerrel …
  • Az évtizedes tréneri munkáid után most arra van szükséged, hogy valaki csak Veled foglalkozzon, hogy Te tanulhass, Te fejlődhess és Te kapj igazi értő figyelmet a sok-sok praktikus eszköz mellett …
  • Néhány új tréninget is felvennél a portfóliódba, hogy még több megrendelőhöz juthass el …
  • Belső trénerként itt az ideje tágítani a horizontodat …

akkor LEGYÉL mestertréner!

Mit fogok csinálni trénerként?

  • Felméred a megrendelő igényeit, interjút készítesz a leendő résztvevőkkel, megismered a munkájukat. Ez az egyik legizgalmasabb része a folyamatnak: pár órára Te is “munkatárs” lehetsz különböző vállalatoknál, ízelítőt kapsz abból, mit és hogyan csinálnak, mit szeretnek és mitől szenvednek.
  • Az igények alapján tananyagot állítasz össze. Meghatározod, hogy honnan, hová kell eljuttatnod a résztvevőket, mi a kiinduló állapot, mi az ami már megvan és mit szeretnének elérni. Eszközöket, a mindennapi életbe azonnal átültethető gyakorlatokat, és aha-élményt okozó játékokat tervezel az elméleti anyag mellé, és ezt az egészet egy jól nyomon követhető ívre építed fel.
  • Előkészíted, majd meg is tartod a tréninget: élményszerűen, úgy, hogy a résztvevők a legtöbbet profitáljanak belőle.
  • A tréning után sok cég kéri az utánkövetést, ami azt is jelentheti, hogy munka közben figyeled meg a résztvevőket, hogy hogyan alkalmazzák a tanultakat (pl. visszajelzés-adás, prezentációs technika) vagy egy rövid workshop, csoportos coaching formájában beszélitek meg, hogy ki, hogyan tudta beépíteni a hallottakat és milyen elakadásokkal küzd még.
  • Ha még nincs tréneri végzettséged, gyere, és tanulj nálunk a 80 órás, tanúsítványt adó alapképzésünkön! A részletekhez kattints ide!

Mitől olyan vonzó a tréneri hivatás?

  • Te döntöd el, hogy mit vállalsz el, milyen területre specializálódsz (pl. személyiségfejlesztés, készségfejlesztés, vezetőfejlesztés, csapatépítés, stb.).
  • Te döntöd el, mikor és mennyit dolgozol.
  • Folyamatosan fejlődsz azáltal, hogy újabb és újabb anyagokat állítasz össze. Mi, trénerek sokat olvasunk, továbbképzésre járunk és egymástól is tanulunk.
  • Azonnali visszajelzést kapsz a munkádra, és óriási érzés, amikor azt látod, hogy a Te lelkesedésed, szenvedélyed és tudásod hogyan inspirál és támogat másokat.
  • A résztvevők képzésen keresztül közvetve hatással lehetsz több ember életére: hiszen azzal, hogy egy vezetőt megtanítasz például őszinte elismerést adni, azzal a beosztottait is elégedettebbé teszed.
  • Ahhoz, hogy felépítsd a tréneri karrieredet, nem kell azonnal váltanod, hiszen elkezdheted másodállásként is.
  • Meg tudod valósítani végre a munka-magánélet egyensúlyt, hiszen egy intenzív és sikeres nap után, akár több napot is otthon tölthetsz anyaggyűjtéssel, tananyagírással – és még az ügyeid nyugodt intézése is belefér vagy a reggeli KV a teraszon. 🙂
  • És azt se felejtsük el, hogy a tréneri szakma ma az egyik legjobban fizetett ágazat, hiszen az 50.000 – 150.000 Ft-os napidíjakkal dolgozunk.
  • Ha még nincs tréneri végzettséged, gyere, és tanulj nálunk a 80 órás, tanúsítványt adó alapképzésünkön! A részletekhez kattints ide!

Milyen Mesterképzések közül választhatok?

 

Jelenleg kétféle Mesterképzés közül választhatsz – természetesen mindkettőt elvégezheted.

1. Készségfejlesztő tréningek megtartása

• Időgazdálkodás tréningek megtartása
• Értékesítési tréningek megtartása
• Reziliencia- és stresszmendzsment tréningek megtartása

2. Vezetői tréningek megtartása

• Vezetői eszköztár (célkitűzés, motiváció, visszajelzés-adás)
• Szituatív vezetés
• Változásmenedzsment

Biztosan foglalkoztatnak az alábbi kérdések:

Milyen alapokra van szükségem, hogy magabiztosan belevágjak a Mesterképzésbe?

Fontos, hogy erős és megbízható én- és önismerettel rendelkezz, ismerd és tartsd is a saját határaidat. Ezen kívül nagyon hasznos, ha

 

  • Asszertíven kommunikálsz és állsz bele konfliktusokba, megoldásorientáltan kezeled a vitás helyzeteket. Ismered, sőt, talán tanítod is az asszertív kommunikáció elemeit.
  • Nyitott vagy új módszertanok iránt.
  • Trénerként már állítottál össze egyedül tréning forgatókönyvet, tisztában vagy azzal, hogy egy-egy tréningnek milyen íve és kulcsüzenete van.
  • Kreatívan alkalmazol gyakorlatokat és játékokat különböző tréningeken és komfortos vagy a feladatok végrehajtása utáni tanulság-megbeszélő beszélgetés vezetésével.
  • Gyakorlottan adsz ki instrukciókat és kezeled a résztvevői csoportokat.

Milyen papírt kapok a tanfolyam végén?

A tanfolyam végén – a 80 órás alapképzéshez hasonlóan – egy államilag elismert tanúsítványt kapsz, amely bizonyítja, hogy egy engedélyezett (lánykori nevén: akkreditált) képzést végeztél el. A képzés neve: E-001755/2018/D009 (Tréneri kompetenciák fejlesztése – emelt szintű készségek)

Meg lehet tanulni egy hivatást ennyi idő alatt?

Büszkék vagyunk arra, hogy a saját 80 órás alapozó képzésünk alatt is már nagyon biztos alapokat adunk a hallgatóinknak.

Megtanulnak tréninget és tananyagot összeállítani, folyamatosan prezentálnak és visszajelzéseket adnak egymásnak, olyan “apró” fogásokat sajátítanak el, mint a résztvevők valós bevonása, gyakorlatok és játékok hatékonyan levezetése és értékelése, és a technikai eszközök kezelése, miközben minden muníciót megkapnak ahhoz, hogy önismereti, kommunikációs, motivációs, konfliktuskezelés és csapatépítő tréninget tartsanak.
Amit mi közel 20 éve alatt a saját bőrünkön tanultunk meg, azt igyekszünk átadni a 80 óra alatt.

A teljesebb kép kedvéért hoztuk létre a tréner-továbbképzésünket, a Mestertréner tanfolyamot.

Honnan lesz tréneri munkám, ha elvégeztem a tanfolyamot?

Nagyon sok cég pályázik képzési támogatásra, és ezek nemsokára indulnak, így a legjobb időben döntöttél úgy, hogy tréner leszel.

A következő két évben több ezer tréningnap fog megvalósulni, és rengeteg lelkes trénerre lesz szükség.

Sok cég keres belső trénert, illetve különböző tanácsadó cégek is várják az azonnal bevethető, szerződéses trénereket.

Hogyan biztosítjátok a gyakorlatot és a végzett trénerek elindulását?

A Vintage Akadémia – egyedülálló módon a piacon – többféle támogatást is nyújt a hallgatóinak:

 

  • A résztvevők megkapják az oktatóink által összeállított anyagokat, ppt-ket és a Tréneri kézikönyvet, amelyben minden, a tréneri munkához szükséges ismeretet összegyűjtöttünk.
  • Már a képzés ideje alatt biztosítjuk, hogy a hallgatóink a Vintage Akadémia nyílt tréningjein ingyenesen részt vegyenek akár résztvevőként (hospitálás), akár junior trénerként (co-trénerkedés).
  • A tanfolyam után nyílt tréningeket szervezünk, amelyeket a már végzett junior trénereink állítanak össze és tartanak meg – mi pedig támogatjuk őket a profi helyszín és a marketing biztosításával.
  • Tréner-továbbképzéseket szervezünk, amelyeken további tréningtípusokat sajátíthatnak el a résztvevők (pl. értékesítési tréning, változásmenedzsment, szituatív vezetés, stb.). Ezeken a továbbképzéseken a nálunk végzett trénerek kedvezményes áron vehetnek részt.
  • Vállalati partnereink figyelmébe ajánljuk a nálunk végzett trénereket, és co-trénerként bevonjuk őket nagy tréning projektekbe, tenderekbe.

Miért pont ezt a képzést válasszam?

 

  • A tréneri piac 4 legprofibb trénerétől tanulhatsz, akik 20-20 év tapasztalattal és elképesztő méretű kapcsolatrendszerrel rendelkeznek és olyan cégeknél tréningeznek folyamatosan, mint a Generali, a British Petrol, a Provident, az IBM vagy épp a Magyar Telekom.
  • Minden anyagot, ppt-t, több, mint 100 játék- és gyakorlatleírást megkapsz, sőt, még egy általunk összeállított Tréneri kézikönyvet is.
  • Folyamatos gyakorlást és továbbképzést biztosítunk, és nem engedjük el a kezedet a képzés végén sem. Támogatunk az elindulásban, a saját vállalkozásod felépítésében.
  • Eddig több, mint 150 elégedett trénert képeztünk ki, akiknek a nagy része ma már vagy szabadúszó trénerként dolgozik vagy nagy multik belső trénerei lettek.
  • A tanfolyamunkon mindig fantasztikus a hangulat: bár kemény munka folyik, rengeteget nevetünk és nagyon jól érezzük magunkat. Erre garancia az, hogy Ani, Erika és Zsuzsi a szívét-lelkét beleteszi a képzésbe, és az, hogy mindig olyan zseniális csapat verbuválódik össze, akik nagy elfogadással, empátiával és támogatással fordulnak egymás felé.
  • Ár-érték arányban a piacon mi vagyunk a legjobbak.

Kiktől fogok tanulni?

Trénereink

BESNYI ERIKA

Senior Tréner, Business Coach, Action Learning Facilitator, Mediátor

Dolgozott értékesítőként, több ezer fős pénzügyi multiknál képzési- és fejlesztési vezetőként, volt cégvezető és nyelvtanár. Nyitott, kreatív, optimista és pörgős személyiség, aki jó kommunikációs készséggel, nagyfokú empátiával és értő figyelemmel is rendelkezik. Lételeme, hogy emberekkel foglalkozzon és támogassa őket abban, hogy a legtöbbet hozzák ki magukból az élet minden területén. Fontos számára a humor és hogy élményalapú, jó hangulatú és nagyon hatékony képzéseket tartson. Jelenleg 17 féle tréninget tart magyar és angol nyelven egyaránt.

FERENTZY ZSUZSA

Senior Tréner, Business Coach, Szupervizor

Több mint 20 éve dolgozik trénerként és coachként. Munkatapasztalatait értékesítőként és vezetőként szerezte. Dolgozott pénzügyi területen, az építőiparban és a médiában is, ezeket a tapasztalatokat a mai napig hasznosítja a munkájában. Főként vezetőfejlesztéssel foglalkozik, elsősorban a személyes hatékonyságot erősítő programokkal. Mára már több mint 1500 tréning nap és több mint 3000 coaching ülés tapasztalata van mögötte.

GYURICZA ANIKÓ

Senior Tréner, Life és Business Coach, Andragógus

Jelentős üzleti, vezetői és csapatmenedzseri háttérrel rendelkezik. Dolgozott kereskedelmi vezetőként, több száz fős csapatot vezetett, tapasztalatot szerzett projektvezetőként és igazgatott szállodát. Erőssége a konferencia-jellegű, nagy létszámú közönség előtti prezentációk megtartása. A kulcs momentum az életében a tanítás, a coaching, az emberek fejlesztése, támogatása. “Örülök annak, amikor egy finom kávé és egy csendes beszélgetés után mindannyian boldogabban, állunk fel az asztaltól, hiszen “egyetlen ember sem tud őszintén segíteni egy másikon anélkül, hogy ne segítene ezzel saját magán is.” (R.W. Emerson)

Már csak ennyi van hátra a képzés kezdetéig

Nap

:

Óra

:

Perc

:

Mp

A tavaszi MESTERTRÉNER-KÉPZŐ tanfolyam időpontja:
2019. május 26 – június 23.

A tavaszi MESTERTRÉNER-KÉPZŐ tanfolyam tematikája:

2019. MÁJUS 26. VASÁRNAP / TRÉNERI IDENTITÁS ÉS KOMPETENCIÁK

Tréningek egyéni összeállítása
⇒ Hatásos tréneri bemutatkozás
⇒ Legjobb gyakorlatok, tapasztalatok megosztása
⇒ A tréning hatásos megnyitása, bemutatkozás, téma felvezetése, célkitűzés
⇒ Kreatív ötletek, filmrészletek, vizuális segédeszközök használata
⇒ Tréneri vállalkozás indítása, akvizíció és marketing a közösségi médiában

2019. JÚNIUS 2. VASÁRNAP / ÉRTÉKESÍTÉSI TRÉNINGEK

Az ügyfelek megszólításának technikája
⇒ Színes személyiségtipológia és az ún. “hadvezéri retorika” (karakterre szabott) kommunikáció és hívószavak elsajátítása
⇒ Robert Cialdini hatástörvényeinek alkalmazása, az első benyomás fontossága
⇒ Ügyfélprofilozás
⇒ KATICA-modell és sales coaching: a megmodernebb kérdezés- és tárgyalástechnikai módszertan elsajátítása
⇒ Értékesítéstechnikai eszközök, kifogáskezelés, haszonérvelés

Értékesítése tréningek felépítése, kialakítása
– Egy 1 napos tréning 4 blokkjának tartalma, a tréning íve, tréneri forgatókönyv összeállítása
– Szituációs gyakorlatok kidolgozása és vezetése, visszajelzés-adás
– Szakmaiság és hitelesség

2019. JÚNIUS 16. VASÁRNAP / IDŐGAZDÁLKODÁS

Időgazdálkodási tréningek tananyaga
⇒ A motiváció szerepe az időmenedzsmentben, teljesítmény-mátrix
⇒ A Pareto-elv és az Eisenhower-mátrix az időgazdálkodásban
⇒ Időrabló feladatok és delegálás
⇒ Korszerű időgazdálkodási módszerek (blokk-idő, holtidő, alibi-idő, 3UF)
⇒ Akciótervezés a hatékony időmenedzsment érdekében

Időgazdálkodási tréningek felépítése, kialakítása
– Egy 1 napos tréning 4 blokkjának tartalma
– A tréner időgazdálkodása
– Csúszás és késés kezelése a tréningeken, improvizáció, a forgatókönyv újratervezése
– Időgazdálkodási eszközök példaértékű alkalmazása
– Szakmaiság és hitelesség

2019. JÚNIUS 23. VASÁRNAP / REZILIENCIA ÉS STRESSZKEZELÉS

Reziliencia- és stresszmenedzsment
⇒ A reziliencia és a stressz fogalma, a stressz okozóinak beazonosítása
⇒ Saját energiaháztartás feltérképzése és az önbecsülés és öngondoskodás fontosságának felismerése
⇒ Saját, testre szabott stresszkezelési technikák felfedezése, a stressz szintjének egyénre szabott csökkentésére
⇒ A belső konfliktusok kezelésének módszerei
⇒ Self-coaching módszertanának elsajátítása
⇒ Asszertív kommunikáció megerősítése, “nehéz” tréning résztvevők kezelése
⇒ Egyéni akciótervek készítése, élhető és elérhető célok kitűzése, célmátrix.

Reziliencia- és stresszmenedzsment tréningek felépítése, kialakítása
– Egy 1 napos tréning 4 blokkjának tartalma, a tréning íve, tréneri forgatókönyv összeállítása
– Egyedi gyakorlatok kidolgozása és vezetése, visszajelzés-adás

A tanfolyam ára: 219.000 Ft (ÁFA nem terheli)

Mit kapsz ezért az árért?

 

  • Emelt szintű tréneri készségeket, azonnal használható know-how-it, tananyagokat, ppt-ket, játék- és gyakorlat leírásokat, tréneri forgatókönyveket és scripteket, amelyek segítségével összeállíthatod a saját tréningjeidet.
  • Tréneri kézikönyvet hasznos tanácsokkal, szabályokkal.
  • 40 óra élményt, tanulást, kompetencia-fejlesztést, együttműködést, visszajelzést és állandó figyelmet.
  • Államilag elismert tanúsítványt
  • Tréneri óravázlat, forgatókönyv és ajánlat-adási mintákat.
  • Ingyenes részvételi lehetőséget a Vintage Akadémia nyílt tréningjein – akár résztvevőként, akár co-trénerként.
  • Támogatást az elinduláshoz, az első saját tréninged megszervezéséhez, marketingjéhez.
  • 4 lelkes és professzionális oktatót és egy szuper csapatot, akiktől mind tanulhatsz és akiket Te is támogathatsz.

Gyakran Ismételt Kérdések

Hol lesz a képzés?
A Vintage Akadémia igényesen és profin felszerelt tréninghelyszínén: 1012 Budapest, Várfok u. 7. II. em. 4. Az Akadémia a Széll Kálmán tér közelében található, gyalogosan is elérhető.

Milyen papírt ad a képzés?

A képzést a Pest Megyei Kormányhivatal, mint felnőttképzési hatósági feladatokat ellátó szerv engedélyezte, így elismert tanúsítványt szerezhetsz. Ennek feltétele, hogy nem léped túl a 20%-os hiányzási küszöböt, és a tanfolyamot lezáró vizsgát is sikeresen teljesíted. A képzés neve: E-001755/2018/D009 (Tréneri kompetenciák fejlesztése – emelt szintű készségek)

Milyen kedvezményt kaphatok a tanfolyam díjából?

2019. május 17. éjfélig befizetve Early Bird kedvezménnyel -30.000 Ft! Tehát Neked már csak 189.000 Ft-ba kerül a 40 órás képzés – és fizetheted 2 részletben is!

Vintage Hallgatói Kedvezmény: azok a résztvevők, akik a Vintage Akadémia korábbi tanfolyamain tanúsítványt kaptak, 50.000 Ft kedvezménnyel iratkozhatnak be a továbbképzésre, így nekik 169.000 Ft-ba kerül a tanfolyam.

A kedvezmények nem összevonhatók.

Lehet részletfizetést kérni?

Igen, van rá lehetőség! A tanfolyam indulása előtt 7 nappal (2019. május 18-ig) a képzési díj felét kell befizetned, a következő részt pedig legkésőbb 3 hét múlva, június 7-ig.

Melyek a jelentkezés feltételei?
Kitöltött és aláírt jelentkezési lap visszaküldésével tudod megerősíteni a részvételi szándékodat. A jelentkezéshez minimum középfokú végzettség (érettségi) szükséges, valamint egy legalább 80 órás tréneri kompetenciák fejlesztéséről szóló tanfolyamon való részvételt igazoló tanúsítvány megléte vagy azzal azonos tartalmú egyéb képzésről szóló oklevél vagy tanúsítvány megléte. Ezen dokumentumok másolatát (pl. JPG, PDF formátumban) a jelentkezéshez csatolnod kell.
Ha szeretnék még kérdezni, kit kereshetek?
A képzést a Vintage Office Kft. szervezi. Besnyi Erika, a Vintage Akadémia vezetője, egyben a tanfolyam egyik trénere szeretettel várja hívásodat a +3630 9145857-es számon, vagy az e-mailedet a vintageofficebudapest@gmail.com címen. Ha épp nem vagyunk elérhetőek, visszahívunk!

IGEN, MESTERTRÉNER AKAROK LENNI!

AZONNAL JELENTKEZEM A TAVASZI MESTERTRÉNER-KÉPZŐ TANFOLYAMRA, AMELY 2019. MÁJUS 26 – JÚNIUS 23. KÖZÖTT LESZ:

2019. május 17-ig early bird kedvezménnyel 189.000 Ft!

A feltüntetett árak nem tartalmaznak ÁFÁ-t, mert a képzés engedélyezett (mentes az ÁFA alól), tehát annyit kell fizetned forintban, amennyit itt látsz.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás